A
magyar gasztronómia a magyar kultúra egyik kiemelkedő eleme, változatos, kreatív ételféleségekkel, egyedi és karakteres ízvilággal büszkélkedhet. Konyhakultúránk több mint ezeréves történelmi fejlődés eredménye, amely Magyarország jó természeti adottságain, valamint az évszázados tradicionális állattartás, növénytermesztés és a manufakturális élelmiszer-előállítás örökségén alapul. A magyar ételkészítési szokásokat alapvetően jellemző sertéshús és zsír használatának oka a török időkre vezethető vissza. A hódoltság évszázadai alatt a portyázó törökök ugyanis minden háziállatot elvittek, kivéve a sertést, mert azt a muzulmán hitük miatt nem ehették. A magyar tájkonyhák tradícióit jelentő receptek a népi táplálkozás bölcsességét bizonyítják, hiszen a legegyszerűbb nyersanyagokból készíthető legkülönfélébb ételvariációkat tartalmazzák.
[1] „A magyar konyha története nem más, mint a jó ötleteket elfogadó, ötvöző, dominanciákat is beépítő táplálkozási fejlődés”
[1] – az ősi ázsiai nomád, a
német, az
olasz, a
szláv, a
török, az
osztrák és a
francia gasztronómia szintézise.
A hagyományos magyar fogások alapanyagai a
húsok, a friss
zöldségfélék,
gyümölcsök, a friss
kenyér, a
tejtermékek és a
méz. Füves levesek, gyümölcslevesek, zsenge főzelékek, meleg tészták, zöldségekkel készült frikasszék
[megj 1], jóízű mártások ezernyi változata, valamint a sütve, párolva és főzve készíthető
marha-,
sertés-,
bárány- szárnyas-,
hal- és
vadhúsételek csodás ízgazdagsága jellemzi a magyar konyhát.
[1] Mindezek közül a legismertebb magyar nemzeti ételek a
pörkölt, a
gulyás, a
halászlé, a
töltött káposzta, a
paprikás csirke, a
paprikás krumpli, a
disznótoros, a
bableves és a
túrós csusza.
[2] A halászlé különlegességét az adja, hogy míg Európában évente 22–24 kg halat eszik meg egy fő, addig Magyarországon ugyanez az éves adat kevesebb, mint 4 kg/fő.
[3] Ezt a kicsiny mennyiséget a karácsonyi halfogyasztási hagyományainknak, a dunai és tiszai halfőzési gasztronómiai örökségünknek köszönhetjük.
